Egy díjról
Stein Anna, az 1956 óta Párizsban élő festő-, szobrász- és ékszerművész 2022-ben megalapította a nevét viselő díjat, melynek célja: évente egy tehetséges magyar képzőművész támogatása. Az első díjazott Horváth János, miskolci festőművész lett, aki az elismerést október elején a párizsi Liszt Intézetben tartott ünnepségen vette át.
Egy könyvről
Horváth János „Mikor megyek hazafelé” címmel megírta eddigi élettörténetét; a kötet 2022-ben jelent meg a Herendi 2004 Kiadó gondozásában.
A szerzőről
„Él Miskolcon egy ember, akit páran festőművészként, mások szegény cigány gyerekek megmentőjeként, néhányan pedig egyszerű villanyszerelőként ismernek. Életpályája változatos, extrém fordulatoktól sem mentes, ugyanakkor a folyamatos tenni akarásról, kitartásról, a „jó embernek lenni” életfilozófiáról tesz tanúbizonyságot nap mint nap. Ő az, aki időt és energiát nem kímélve arra törekszik, hogy jobbá tegye a világot, amiben élünk.”
(Idézet: Osgyáni Gábor, Hatszáz év után az első című 51 perces portréfilmjéből; a film 2010-ben a Dialektus Európai Dokumentum- és Antropológiai Filmfesztivál Diákzsűrijének a legjobb magyar filmnek járó díját nyerte el.)
Horváth János életének négy pillére: a család szent, a festés boldogság, a közösségépítés misszió, a vasút kenyér.
A Horváth család sorsa nem egy a sok közül, mert különösen érzékletes példát mutat arra, hogy az írni-olvasni nem tudó anya és a négy osztály végzett bányász apa miként vezeti ki a mélyszegénységből nyolc gyermekét, akik különböző módon, de megtalálták helyüket az életben. Történetük színhelye a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cserehát Alsóvadász nevű települése, valamint Miskolc és környéke. A szülőktől kapott útravaló: a család szeretete, a rend, fegyelem, tisztesség, becsület, szorgalom, kitartás és szívósság a legnagyobb gondok közepette is. A szerző (aki a család 600 éves ismert története során az első diplomás) ebből az útravalóból táplálkozva erkölcsi kötelességének érzi, és szociális munkásként arra törekszik, hogy példájukat mások is követve minél értelmesebb és szebb jövőre találjanak e hazában. A szerző – a cigány telepi, majd a városi és a vasutas lét, a napi tapasztalatok és az elméleti ismeretek gyakorlati hasznosítása során szerzett közösségi élmények révén – hol tárgyszerűen, hol pedig lírai hangon vagy éppen humorral jeleníti meg gyermek-, ifjú- és felnőttkorának világát.
A szerző névjegye:
„Ezerkilencszázhatvanháromban születtem Szikszón, az alsóvadászi cigány telepre. Apám bányász volt, édesanyám otthon nevelte a nyolc gyereket: öt fiút és három lányt.
Az általános iskolát Alsóvadászon végeztem. Középiskolai tanulmányaimat Miskolcon folytattam: Perecesen szakmunkás-bizonyítványt, a Földes Ferenc Gimnáziumban érettségit szereztem. Nagyszerű pedagógusok hatottak rám. 1982-től villanyszerelőként dolgozom a MÁV-nál; szolgálati helyem a miskolci Tiszai pályaudvar. Diplomámat 2007-ben – a Wesley János Lelkészképző Főiskolán – vehettem kézbe. A vasutas munkámon túl festek, zenélek, szociális munkásként közösségeket építek, és gyerekeknek segítek megérteni a képi világot.
Családot 1987-ben alapítottam. Feleségem, Évikém biztos támaszom, nagyszerű segítője minden kezdeményezésemnek. Immár felnőtt gyermekeim életének is fontos része a művészet. A két egyetemista közül Jánosnak a fotográfia, Éva Elvirának a zene, Boglárka Ibolya lányomnak, aki korábban hegedülni is tanult, pedig a boldog családanyai szerep áll tervei középpontjában.”
Miskolc, 2022-10-15 /NL
