Tompa plusz Garay plusz mínusz egy költő

Anyám halott, apám félig Tompa Mihály, félig Garay János, vagy tán egészen az. 

Bocsánat, fiatalember, ott a hátsó sorban, most nevetett? Ne mondja nekem, hogy tüsszentett, tudom én jól mi a különbség a nevetés és a tüsszentés között! Szóval, ott tartottam, hogy apáim, fogadott apáim természetesen, nyilván senkinek nincsen két apja, nincs igazam? Hogy-hogy honnan ismerem én ilyen jól őket? Nem szeretem, ha folyton félbeszakítanak. De legyen, elmondom.

Egy ismerősöm, név szerint Galván Tivadar mutatott be nekik, aki hídépítő munkásként dolgozott. A Lánchíd alapkőletételét jöttek az urak megnézni, a Tivadar pedig jó kis helyet sikerített nekik egész közel a vízhez. Cserébe csak annyit kért tőlük, hogy ugyan mondanának véleményt az én verskezdeményeimről. Mert tudta rólam a Tivadar, hogy írogatok néha. Akkor még nem sejtettem, hogy Szekszárdon és Hernádkakon is fogunk találkozni. De az később volt. 

Szóval még lenn a Duna partján megmutattam nekik készülő kötetemet. Igen, mindig magamnál tartom, az ember soha nem tudhatja, mikor találja homlokon csókolni a múzsa, de most már folytatnám. Ott tartottam, hogy nyomban bele is olvastak. János valósággal sárga lett az irigységtől, mire az első versem végére ért. Mihály pedig minden köntörfalazás nélkül megkért, hogy ugyan hadd fogadjanak örökbe. Már megint nevetett, fiatalember? Vagy egészségére, ha úgy tetszik!

Folytatnám talán, az örökbefogadástól. Én szabódtam eleinte, mert hát akkortájt azért kevesebb volt még a gyakorlatom a költészet terén, mint az uraknak együttvéve, de ők csak erősködtek, hogy ilyen tehetséget nem hagyhatnak veszni. Annyira hajtogatták a tehetségek felkarolásának az eszméjét, hogy végső soron beadtam a derekamat. Ha ez őket boldoggá teszi!
De még ez mind csak semmi.

Mert nem ám üres ígéretekkel volt teli a tarisznyájuk. A rákövetkező év júliusában írótáborba hívtak magukkal, Szekszárdra. Nem tudtam én, mi fán terem az írótábor, de végül nem találtam benne semmi nehézséget, megírtam ott négy vagy öt hőskölteményt és véleményeztem Mihály néhány szösszenetét. Az egyik sikerült annyira összekalapálnom, hogy nem sokra rá meg is jelent a lapokban. Nyílt levél egy hölgyhöz lett a címe, az is az én javaslatomra. Szerintem, ha ennyit tüsszög, inkább menjen haza, fiatalember! Ne fertőzze itt a jónépet! Szekszárd után már egyenesen ragaszkodtak hozzá, hogy rendszeresen tartsuk a kapcsolatot. Így aztán egy évre rá augusztusban Kakon találkoztunk, a Kertfesztiválon. Ott már én vezettem be őket a kedves társaságba, amitől oly igen meghatódtak, hogy valósággal könyörögtek, hogy fogadnám én őket örökbe. Sajnos akkoriban nem értem rá ilyesmikre. Az urakat a jókedélyű házigazdák szíves látására bíztam, szépen elbúcsúztam és indultam is Pestre. Sándor barátomnak kellett segéljek egy elbeszélő költeményében. De az már egy másik történet.

1978-ban született Budapesten. Tanácsadó mérnökként dolgozik, prózát írni csak nemrégiben kezdett. Elvégezte a Werk Akadémia kreatív szépírás kurzusát, jelenleg Petőcz András prózaműhelyét a Kodolányi János Főiskolán, Péterfy Gergely óráit és a Metropolitan Egyetem írásművészeti képzését látogatja.