Bartók plusz Pilinszky plusz Én
Nő a rend

A mellettem lévő gazdátlan maradt nyugágyon elnyúlik az idő. Egész perceket bont a lassúság, felek lesznek végtelen egészek dodekafón teljesség a forróság törte délutánban. Mégis, annyira gyorsan szökik el minden a kalapácsütések között. Poros a nap sápatag árnyékommal összefekszem köröttem némán hápogó halmadarak keringenek. Felém hajló fenyőágak tépázott vonók susogásban közeledés, közeledésben távolodás távolodásban suhogás. Tobozok koppannak a puha levélszálkákon omlanak a fák. A fülemben klarinét kontraszt kabócák zaja mászkál. Gyantát tapasztok a szemeimremás könnyeivel […]

Izzó mezők hangját őrizte meg ez a henger és valamiféle beszédet, amit senki sem ért. Nem a fonográf recsegése zavaró, hanem maga a hang, mely tekinteted súlya alatt összeomlik majd áthasít a levegőn. Ilyen hangokból nem épülhet emberi beszéd sem zene csak katedrális, kő kövön ív íveken fényre árny percre órák órákra ezer év. Ezt […]

életfogytiglant remélt meg is kapta e kéjt  Bartók csodálatos mandarinja igaz Pilinszky már megírta hogy az ágy közös én meg sose gondolok párnákra vagy arra hogy csodálatos vagyok hogy meghalni is lehet a lét ázott plakátmagányával takarnák be magukat az alvó szegek időmből kiperegnek az elveszett homokszemek.