Svájcra átlátni innen, ahol élek.
Pár nap élésről van szó, átlátásról,
s arról, hogy Böcklin megél
pár évet Tompával pár
huzamban, szert barátságról is tehettek volna.
Háry János lehetne az átlátás,
az áthallás, a barátom. Lehetne pár nap élés.
Át lehetne élni a holtak szigetén lélegző szél szagát,
lehetne, hogy apám azt kérdi Tompától,
ki viszi át a ravaszt,
lehetne, hogy anyám azt válaszolja:
hárít majd egy szeplőttelen.
Lehetne, hogy a fogantatás fogadtatása ugyanaz,
mint a fogadtatás fogantatása.
A Trabant kombi, a film zombi. Az őzben bambi,
a szomszédban bombi. Ukrajnáról beszélek,
ukszajnáról, ukmajnáról.
Levegőtlenségről minden szétfolyó menekülésben.
Nekem ebben a feladatban
kérdéseket föltenni nem lehet.
Svájcot svejcnek mondják közeli rokonok,
talán csak a disszidens miatt,
Böcklinről fogalma sincs
a családban Háryn kívül senkinek.
Föl lehet lőni Tompa és Böcklin nélkül is.
Minden szó a szót kiadóra rendre visszahull,
rendben hulla issza.
Én csak Garay halottjait látom jelmezekben,
elszigetelt ápolókat, alvajárókat,
gázlószintekig telekakilt hálókat.
S azt látom jól még,
hogy a kórházakban indulás előtt sokan olvasnak,
s olvasnak kórházak udvarain is.
A kórházak udvarain leleteiket olvassák az emberek,
mobiltelefonoznak Böcklinszerű
doktorneveknek közben,
latin kifejezéseket,
kórisméket próbálnak ízibe üzibe értelmeztetni.
Szökőkutak, Böcklin-másolatszobrok közelében ülnek
és olvassák némán, sémáikat fennhangon
pötyögik üzibe, a tárgy mezőbe beírják: lelet.
Esemesbe, elesembe is belefutnak páran.
A halottak szigete körül szélesnagy körben nincs térerő.
A holtszag ész, erő, vakarat.
Böcklin beleviszket a térbe,
nem szól egy szót sem. Evez. Amazok
beutalóikat olvasgatják újra és újra,
igazolványaik mindkét oldalát
böngészik untukban.
Néhányan szóba elegyednek,
kegyednek szólítják ültükben közvetlen szomszédaikat.
Pár egyed reményvesztetten lép ki az ajtón,
flangál ladikba,
hogy aztán otthon az erkélyen,
fenngangon tegye ugyanezt,
pedig csak rutin volt a nagylabor.
Egy nagy lavor szart próbál
átmenteni egyikről a másik, másikról az egyik.
Egymást kenik be híg,
meleg termékkel képek, szobrok, versek,
a csónaklakok csónaklakkokal terhesen
merülnek kelletüknél mélyebbre,
dögszagú vizek csapnak át a peremen boldogan.
A teremtők kínosan ügyelnek arra,
hogy az utat sokan ne éljék túl.
Az még több bajt hozna szeretteik fejére.
Egy idő után már nem kérdeznék eredményeiket,
örömre okot adó nem lesz a fejlemény,
akkor meg minek, jaj. Jajozni márpedig kuszálj,
össze szálakkal szálakat.
Olvasni majdnem mindenki tud, szájról vagy szájtról,
tátról és tatról válnak érthetőbbé a diagnózisok,
kiszámíthatóak a kimenetek, ajtókon,
erkélyeken a kilépések,
a feszült vitorlvásznon olvashatóbbá válnak
az öröktől fogva értetlennek hitt
értetlenségek.
