Régi ismerősök

Tompán szólt a hangja, mint egy rossz akusztikájú koncertteremnek.

Pedig zöld környezetben voltunk, emlékszem, hogy mohón szagoltuk a vidéki levegőt. Ez nem Pest, mondtuk, nem a jól ismert, összehugyozott, csikkekkel teli hatodik kerület. Sem a Parlament környéke, a ropogós dunakavicsok közelsége. A Lánchíd és a múlt fényévekre van, tulajdonképpen nem létezik. Hernádkakon vagyunk, mondtuk. Itt más az ember szájíze, itt másképp íródnak a versek. Itt az író kehelyből eszi a fagylaltot, alsónadrágban, félmeztelenül. Úgy, ahogy Alain Delon tette A medencében. Vagyis ahogy tette volna, ha lett volna benne ilyen jelenet. De helyette csak cigarettázott, meg bajba került. Hernádkakon nem kerül az ember bajba. És Szekszárdon sem.

           Mintha Pesten is tompán szólt volna a hangja. Neki talán mindig úgy szólt. Nem emlékszem. Olyan régen történt minden. Akkor találkoztunk utoljára, amikor a Lánchíd alapjait tették le. Azt mondtuk, hogy ez történelmi pillanat. Erre emlékezni fogunk akkor is, ha többet nem találkozunk. Ez egyszer nagyon régi emlék lesz. És most tényleg fényévekre van. Tényleg nem létezik. Régi ismerősök vagyunk, vagy azok se, mondjuk, és fagylaltkelyhet rendelünk a hernádkaki cukrászdában.

Karnauf Anna képe

1998-ban született. Budapesten él, gimnáziumi tanuló. A Spanyolnátha művészeti folyóirat Kaffka 100 című pályázatának első fordulójában díjazott pályázó.