Garay és Tompa a Lánchíd alapkőletételénél

Alagút, setét alagút, amelyben úgy
fér el, ha nem moccan, s alszik a Lánchíd.

Van nap, amelyben Tabán a Dunával
s a szándék összeér a valósággal.

Az oroszlán nyelvtelen. A mondat olajos.
Deus pro nobis, quis contra nos.

*

Vagy pontosan a Nákó-ház vonalában,
ahogyan a dankasirály repül, azaz
a csinos sirályszárnyban, vagy, ha lenne majd
árvíz, az árvízi hősben, íz a magban,
görcs a szlavón tölgyben, gyanta a stájer
vörösfenyőben, vagy tövig nőben lenni,
avagy az alapkőben? Zúg a folyó partján
a nemzetépítő hozsanna,
Garay
és Tompa megállapodik hozamra: erre
a híd, láncból, arra az út a föld alatt,
s amarra a tér Clark Ádámból.
Garay és
Tompa megállapodik abban, miként a múlt,
a jövő megépül. Blöffből, vágyból, nagyot-
mondásból, s egyszer kitolják együtt a hidat,
rá a Dunára, a vár alatt vájt alagútjából.

1954-ben született, Veszprémben él. 2003-ban habilitált a Pécsi Egyetem Művészeti Karán. 1991-től az Iskolakultúra főszerkesztője. A Veszprémi Egyetem Antropológia és Etika Tanszékének tanszékvezető docense. Legutóbb megjelent kötetei: A rózsa kultúrtörténete. Keresztény középkor (monográfia, 2007); Tiltott Ábrázolások Könyve (regény, 2008.) 2011-ben József Attila-díjat kapott.