Ötletbörze Hernádkakon

     Garay János zsebre tett kézzel sétálgat Hernádkakon, pont az orra előtt ment el a busz. Ismerősen idegen férfit szúr ki a közelben, aki jobb lábával egy padra támaszkodik, és elszántan mered a tengerszerűen hullámzó rétre. Megszólítja, mivel úgysem akad jobb dolga:
     – Tetszik a tornacipője.
Az idegen felé fordul, hófehér arcbőrét épphogy lekapta a nap.
     – Köszönöm, most vásároltam, úgy vettem észre, ez roppant divatos manapság.
     – Nagyon jól áll! – Garay lehuppan a padra.
     – Bár nem túl kényelmes. Be akartam sétálni oda a rétre, közelebb a virágokhoz, meg van ott egy üreges fa is. Nagyon ihletőnek találom, csakhát már most feltörte a lábam ez a cipő.
     Garay nagyot sóhajt: – Az lehetséges. Én is úgy érzem, sosem kaphatjuk meg, amit igazán akarunk.
     – Csak nem enyhén depressziós hangulatban van?
     – Csupán elakadtam kissé. Egyszerűen eltűnt mellőlem, és nem hajlandó folytatásban gondolkodni. 
     – Kicsoda, miről beszél?
     – Pedig a 3-as szám olyan misztikus és kerek! Szép befejezése lenne az eddig két részből álló történetének.
     Tompa Mihály csak nézi társát, engedi, hogy a hernádkaki szellő a homlokába fújja pár hajszálát. Neki is ismerős ez a magas, bajuszos-szakállas férfi, mintha már látta volna ezelőtt.
     – Háryról, kiről másról! Megakadtunk Ferenc császár udvarában, és az istennek sem hajlandó hazajönni Bécsből – folytatja Garay.
     – Ó, ez valóban problematikus. – Tompa összeráncolja homlokát, majd vidám mosolyra húzódik szája. – Várjunk egy percet, tudom honnan ismerős; találkoztunk a Lánchíd alapkőletételénél!
     Garay szemében felismerés villan: – Hát persze, Mihály! Az micsoda buli volt! 
      Nevetve kezet ráznak, és egy ideig csak bámulják a réten nyíló pitypangokat, miközben fehér bojtos termések táncolnak a levegőben.
     – Úgy látom, mindketten elakadtunk kicsit – töri meg a csendet Garay.
     – Bizony, bizony. – Tompa rétet figyelő, sóvár tekintetét látva Garay feláll, és így szól:
     – Tudja mit? Elkísérem oda, ahhoz a fához és virágokhoz, hátha sikerül befejeznie a verset!
     Tompa a kezében gyűrögetett papírra mered, aztán hálásan Garayra: – Nagyon megköszönném! A levél szóra is segít rímet találni?
     – Hát hogyne! Gondolt már a fedélre?
     Tompa lelkesen bólint, majd firkant valamit a papírra. Amint odaérnek a fához, körbejárja azt, megvizsgálja, még meg is érinti itt-ott, mintha csak meg akarna győződni valóságos-e. Az üreghez lép, ismét buzgó jegyzetelésbe kezd.
     – Lehet, nem is vágyik már az én jó öreg Hárym sehová… – mondja keserédes hangon Garay.
     – Miért nem viszi Hawaii-ra? Az nagyon népszerű manapság! – ötletel Tompa.
     – Maga igazán képben van a legújabb divattal, úgy vélem.
     – Gondoljon bele, ha Háry makacskodik, mert már megint Bécsbe kellett látogatnia, ideje elvinni egy trópusibb vidékre. Az lenne csak számára az igazi kaland!
      Garay csendben bólogat, homlokráncolása megenyhül, mosolyra húzódik szája: 
     – Zseniális! Ott pedig megismerkedik a helyi törzsfőnökkel és annak lányával, és lehet, még egy szerelmi szálat is sikerül beleszőnöm a történetbe. Így már lesz bőven mivel dicsekednie!
     Tompa is elvigyorodik, ahogy buzgón írogat a papírra. – Meglesz ez, meglesz, ez a táj igazán nekem való!
     – Hát még Hárynak Hawaii!
Elégedett szavaik közé jármű közeledésének hangja vegyül.
     – Jaj, a buszom! – kiáltja Garay, és a megálló irányába kezd futni. Még visszaszól Tompának: – Aztán vigyázzon hazafelé menet a cipőjére!
     Tompa nevetve integet: – Már lassan megszokja a lábam!
     Még követi szemével Garayt, ahogy az épp eléri a buszt, és lihegve felszáll. Aztán ő is nekiindul, ezúttal mezítláb, egyik kezében a tornacipőkkel, másikban a már elkészült versével.