Hernád bal partján, Miskolctól tova
bújik meg költők, írók udvara.
Hol felhők megállnak, vihar fogan,
együtt vannak, iszogatnak sokan.
A kakasok és tyúkok szerteszét,
van ott laza pörgés és szent beszéd,
no meg a performansz se ritka biz’.
Hát te egyedül? Mit állsz csak úgy itt?
Nem vagyok egyedül, Napóleon
velem. Kérsz? Van itt hely a fotelen.
Johannes Garay vagyok. – méreget.
Te pedig Tompa, ha nem tévedek.
Az angyalát! – kiáltja meresztett
szemekkel, majd veti a keresztet.
Kerestelek fészbukon barátom,
hogy „A gólyához” adjam a lájkom.
Nem vagyok fent, nem hoz a hírfolyam,
kamuban sült pogácsára nem fűl’
a fogam. Hasztalan a lájk ide,
kitartás és tett mi kell, nem pite.
Hisz mese, mese mátka a császár
ma nem barátka. Hova navigál
az Isten? Vagy csak minden gravitál?
Kárpátok szele fúj a nagyinál.
Sokadik kupica, Emília
tubica, a félszeg is délceg már.
A huszár vágtat, valaki füttyent,
a másik prüsszent, néhány komment vár.
Hernád bal partján, Miskolctól tova
bújik meg költők, írók udvara.
Áztatnak rút bút, a felhők mennek,
vitézek és fikciók teremnek.
