Szorongatott idill. Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Polcz Alaine, Mészöly Miklós levelezése 1955–1997. szerk.: Nagy Boglárka, sajtó alá rendezte: Hernádi Mária, Urbanik Tímea, Jelenkor, 2021.
2013-ban a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonába került az ún. „újholdas hagyaték”, ami a következő években akadémiai pályázat keretében került feldolgozásra. Hernádi Mária a Rónay György hagyaték kutatása során talált rá véletlenül Nemes Nagy Ágnes és Polcz Alaine egymáshoz írt leveleire, ezután pedig újabb és újabb olyan levelek bukkantak fel, melyeknek nyomán egyre teljesebben rajzolódott ki a két íróházaspár barátságának sajátos, négyszemélyes tere. A levelek, s a mögöttük felsejlő emberi viszonyok igencsak izgalmasnak tűntek már első olvasásra is, amit azonban nagy mértékben akadályozott Polcz Alaine igen nehezen olvasható írása. Ezen a ponton kapcsolódott be – eleinte inkább a „nyomozásba”, majd a közös kutatásba – Urbanik Tímea, aki pár évvel korábban férjével, Molnár Tamással együtt dolgozta fel Mészöly Miklós könyvtárát az író halála után, s ennek során személyes, jó kapcsolatba kerültek Polcz Alainnel, az író feleségével.
A Szegedi Tudományegyetem irodalomtudományi doktori programján évfolyamtársak voltunk, s mivel Tímea Mészöly Miklós, jómagam pedig Nemes Nagy Ágnes életművéről írtam a doktori disszertációt, kézenfekvő volt, hogy a mindkettőnk számára izgalmasnak ígérkező, levél-feltáró nyomozásra közösen fogunk vállalkozni.
Buda Attila segítő közreműködésének hála a leveleket első körben szükség szerint nagyítható fotókról kezdtük el olvasni, feldolgozni az online térben összekapcsolódva két különböző városból, Piliscsabáról és Szegedről 2015/16 telén. A legnagyobb kihívást továbbra is Polcz Alaine kézírása okozta, akinek az apró betűi a sárguló papíron ceruzával írva időnként komoly fejtörést jelentettek. Miközben ambivalens érzésekkel olvastuk a levelezőtársak vissza-visszatérő panaszait Alaine írásképére, időnként az volt az érzésünk, hogy a levelek egy-egy részének talán első olvasói, kibetűzői lehetünk. A Petőfi Irodalmi Múzeumban az ellenőrző körök mindegyikén voltak a megfelelő fényben elolvashatónak vélt új szavak. Hogy a forma mennyit számít, arra jó példa volt, hogy az időnként borítékban lévő, de gyakran boríték és dátum nélküli levelek sorrendjének megállapításában még a kötetbe szervezett, tördelt változat formája is segített egy ponton. Polcz Alaine írásának elolvasásában Nagy Boglárka is segítségünkre volt, aki a levelezéskötet szerkesztői munkáját is végezte. S akinek hatalmas munkájára, a Mészöly-Polcz levelezésre, a Bilincs a szabadság legyen című kötetre, s annak jegyzetanyagára a mi jegyzetanyagunk nagyban támaszkodhatott. Ezen kívül természetesen a szerzőkhöz kapcsolódó, korábban megjelent levelezéskötetek[1] is fontos forrásai voltak a munkánknak, és szintén nagy segítséget jelentettek a jegyzetek elkészítéséhez.
A levélkorpusz a négy ember közti emberi-szakmai kapcsolatok fontos dokumentumának tekinthető, amelyet szervesen kiegészítenek a kötet második felében újraközölt szépirodalmi művek. Nemcsak a levélírók személye, de az általuk művelt műfajok is új látószögeket nyitnak meg: más-más nézőpontokból látunk rá erre a négyszemélyes barátság-térre egy novellán, egy útinaplón, egy nekrológon, megint máshonnan egy esszén vagy egy játékos akrosztikonon keresztül – sajátos módon így mosódik össze a kötetben a valóság és a fikció. Mindeközben arról sem feledkezhetünk el, hogy a levelek nagy része egy speciális történelmi atmoszférában születő, maszkokat, szerepeket is közvetítő – és megalkotó – szöveg.
A sajátos történelmi miliőről így beszél egy poszthumusz megjelent, 1984-es interjújában Nemes Nagy Ágnes: ”Mert mi volt a kor homlokára felírva? Közélet, közéleti irodalom, elkötelezettség, politizáltság. Az ám, de sajnos ezek a fogalmak – itt egészíteném ki, amit eddig hallottunk – kiüresedtek, olykor ellenkezőjükre fordultak, de mindenesetre fedőszöveggé váltak. Azt mondták, hogy politizáljon az író, de ez nem azt jelentette, hogy politizáljon az író, ez csak annyit jelentett, hogy dicsérje az adott rezsimet. Ezt a kettőt nem szabad összetéveszteni, mert akkor vakvágányra futunk. Nos tehát, akik túlságosan is közel maradtak a középponti kívánalmakhoz, azok nyilván nem alkothattak értékes műveket, illetőleg csak egyes terjedelmesebb művek részleteiben nyilvánulhatott meg az érték, amit nyújtottak.”[2]
Mészöly Miklós a következőképpen ír az 1957-1978 között készült Érintésekben – még általánosabb síkon- erről a történelmi helyzetről: „Az ezek az ők, akik nem mi vagyunk. Vannak pillanatok, korok, amikor mindenféle azonosulás lehetetlenné válik, mert mi magunk válunk kétségessé a közösségben, ami az életünk szövete. A mi – ebben az esetben – az a kiterjesztett, megsokszorozott én, amelyik ezúttal többes szám első személyben képviseli az egyes szám első személyt, úgy értvén ezt, hogy hatályon kívül helyez egy objektív mi-t, egyúttal maga alá rendeli az ők-et, holott valójában az ők a föléje rendelt. Így érzi már az egy is jogosnak a mi-t, akár milliókkal szemben is.”[3]
A levélkorpusz formáját különlegessé teszi – s az emberi összetartozás komolyságát is mutatja – a mindvégig jelenlévő „négykezes” technika, amivel a levelek jelentős része íródott. Az aktuális levélíró házastársa az esetek nagy többségében „hozzászól” a papírra vetett gondolatokhoz vagy közösen átélt élményekhez: kiegészítve vagy más szempontból megközelítve azokat. A hozzászólás néha külön lapra írt, de közös borítékba tett levél, máskor egy-két bekezdésnyi toldás a levelet elkezdő házastárs írásának végén. Előfordul, hogy „váltott kezekkel” írják a levelet, egymásnak adogatva a szót, s igen gyakoriak a margóra írt levélfolytatások is. Utóbbit különösen kifinomult technikával műveli Lengyel Balázs, aki időnként szabályosan körbeírja a Nemes Nagy Ágnes levelek vagy képeslapok szövegtükrét. A körbeírás, a hozzátoldás mind vizuálisan, mind stilisztikailag a másik jelenlétének és a vele való párbeszédnek a nyomai. Ezek a grafológiai-tipográfiai „eljárások” a kapcsolatok valóban baráti, formaságokon túlmutató voltát és az egyes hozzátoldók személyének fontosságát is jelölik.
Jellegzetes és beszédes momentum az is, hogy a levélírás hevében ki, mikor, mennyi helyet hagy, illetve hagy-e egyáltalán helyet a házastársának. A házastársak kiegészítéseiben gyakran a közösen átélt események másik oldala jelenik meg, főként Mészöly Miklós és Polcz Alaine leveleiben. Például Párizsban Mészöly kifejezetten jól tájékozódik, Polcz Alaine eltéved. Erdélyben Mészöly élvezi a hegymászást, Polcz Alaine nem meri mondani, hogy neki kevesebb is elég lenne belőle.
Ezek, az ötvenes évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig született, konkrétan négykezes levelek különleges csoportot alkotnak a levélkorpuszon belül. Összesen 34 ilyen levél van, ebből 12 levélnek Nemes Nagy Ágnesék, 22-nek a Mészöly-házaspár a szerzője. S ez máris felvetheti az egyes levélírók aktivitásának kérdését, hogy ki hány levéllel része ennek a, nem tudni, mennyire teljesen fennmaradt levelezésnek. Nemes Nagy Ágnes 24, Polcz Alaine 28, Mészöly Miklós írta a legtöbb levelet a maga 30 levelével és Lengyel Balázs a legkevesebbet 20 levéllel.
A gyűjteményben a négykezesen kívül további típusokat is felfedezhetünk. A két lakás, a Városmajor utca és a Kékgolyó utca közti bő 700 méternyi távolság, a telefonos kapcsolattartás lehetősége miatt is a legtöbb levelet magába foglaló típus az úti-leveleké – amikor máshol vannak a levélírók, s tudósítanak a környezetről, s hogylétükről. Az ötvenes években Nemes Nagyék többször nyaralnak Visegrádon, ugyanebben az időben Kolozsváron Mészölyék tartózkodnak többször Polcz Alaine családját látogatva, túrázva. Szigliget minden évtizedben fontos helyszín mindkét házaspárnál, a szigligeti Alkotóház „barátkozásunk helyszíne” ahogy Lengyel Balázs fogalmaz. A külföldi utak egy része is követhető a levelezésből: 1961-ben Nemes Nagyék Zürichből, Párizsból, Perugiából írnak. (Erről az utazásról írtak útinaplót is Bécs, Zürich, Párizs címmel jelent meg 2010-ben a Holmiban.) Szintén 1961-re esik a Mészöly-házaspár 1. nyugat-európai útja: Svájcba, Olaszországba és Franciországba utaztak. Ebből az időszakból egy levelet ír Polcz Alaine, amit Vajda Júlia juttat el Lengyel Balázshoz, főként a Nemes Nagyhoz kötődő kapcsolatról ír, közel terápiás jellegű levél. A végén szerepel egy kis beszámoló Párizsról. 1962-ben Mészölyék Szekszárdról küldenek leveleket. Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs 1962-63-ban egy hónapig Franciaországban és Angliában voltak, de erről az utazásról nincs levél a gyűjteményben. 1963-ban Mészöly Telegdi Polgár Istvánnal és feleségével, Kerényi Gráciával bő egy hónapos lengyelországi utazáson vett részt, Varsóból ír. 1964-ben újra Szekszárdról indulnak levelek. 1965-ben Nemes Nagy Ágnes Londonból küld képeslapot, erről az útról útinaplót is készített: Anglia, 1965. Szintén ebben az évben történik a Mészöly házaspár 2. nyugat-európai útja, Londonból és Párizsból írnak. Mészölynek a 3. nyugat-európai útjáról (Bécs, Bázel, Hollandia) nincs levél, ahogy az 1974-es Nyugat-Berlinben töltött évből sincs. Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs 1979-ben négy hónapot töltött az USA-ban, az iowai egyetem nemzetközi írótáborában. Nemes Nagy Ágnes útinaplót írt az itt töltött időszak élményeiről (Nemes Nagy Ágnes: Amerikai napló. Iowa, 1979.) 1980-ban a Mészöly házaspár utazott Amerikába, Arizonából küldenek képeslapot. 1982-ben mind a négyen írnak egymásnak egy-egy levelet, Nemes Nagy Ágnes Párizsból képeslapot küld. 1983-ban Krk szigetéről ír képeslapot a Mészöly házaspár és 1984-es az első levél Kisorosziból. Ekkortól elsősorban kapcsolatfenntartó érdeklődő gesztuslevelek születnek, vagy az újraszerveződő Újholdba, az Évkönyvbe szánt kéziratot kérő, vagy arra reflektáló levelek.
Az úgynevezett irodalmi levelek is megjelennek a gyűjteményben, mikor készülő művekről van szó, vagy egymás munkáit értékelik, a publikációkat szervezik. Ilyen részek időnként találhatók az úti-levelekben is. Ezek közül a legizgalmasabb Nemes Nagy Ágnes pontokba szedett javaslat listája Az atléta halála című regényhez.
S a legkisebb kört jelentik a magánéleti, vagy politikai problémákkal foglalkozó, vagy tanácsadói baráti levelek. Ezek elsősorban Lengyel Balázshoz és Polcz Alaine-hez kapcsolódnak.
A levelezéskötet címét, ahogy a korábbi levelezésköteteknél is jellemző volt, a levelek anyagából szerettük volna kiválasztani. Szinte mindenkitől lehetett egy-egy címgyanús részletet, szókapcsolatot találni. Polcz Alaine írja „Hiszen barátok voltunk”, Lengyel Balázs mint „Az összebilincselt nemzedék”-ről ír magukról egy Szabó Magdának szóló levelében. Nagy Boglárka javaslatára a Szorongatott idill lett a kötet címe, mely szókapcsolatot Nemes Nagy Ágnes használja egy 1958-as levelében Mészöly Sötét jelek című kötetét elemezve. Érdemes kicsit hosszabban idézni: „Nem tudja, min mutassa meg az erejét. A témák esetlegesek; akármilyen kifogástalanok is a novellák (Papúr), valahogy még nem arról van szó, amiről kéne. A „saját világ” ezekben még csak kezdődik. Azt hiszem, az első, igazán nagy, saját témája a háború. (Képek egy utazásból) De az Agyagos utak is idetartozik; mindnyájan tudjuk, hogy ez volt időrendben a nagy áttörés. Ez, a Befejezhetetlen, a Mulasztás, részben a Balkon és jegenyék, és részben a Stiglic a legnagyobb darabok. Ez utóbbiakban lelhető a második számú nagy téma: saját, becses élete, a környék, a lakás – úgy mondanám: a szorongatott idill. Inkább szorongatott, mint idill. (Nem tudom, miért szóltok Ti le engem a „félelem” miatt? Hát Miklós nem ugyanezt csinálja? Szóról-szóra? „Ifjú” prózánkban témában Miklóshoz, formában Mándyhoz állok közel.” (31.)
S a szorongatott idill legjobb példái az 56-os történetek, a barátok közös túlélési szituációja, az együtt átvészelt ágyútalálat Nemes Nagy Ágnesék Kékgolyó utcai lakásán, a Moszkva-téri menekülés, Lengyel Balázs elhurcolása. Ezek az események a mindannyiuk által valamilyen formában megírt és a kötetben újra közölt írások hátterét alkotják.
Hangulatukban a hol az otthont, hol az idegen, új helyeket bemutató játékos, kedves listakészítő levelek a legszemélyesebbek: Mészöly Porkoláb völgyi vendégcsalogatása, Nemes Nagy párizsi, szigligeti élményei.
A 2021 őszén megjelent kötet bemutatója egy felolvasó színházi produkció volt, a következő szereposztásban: Lengyel Balázs – Mátyássy Bence, Mészöly Miklós – Dér Zsolt, Nemes Nagy Ágnes – Petrik Andrea, Polcz Alaine – Mészáros Blanka. A Margó Fesztiválon történő felolvasás podcast formájában meghallgatható.[4]
A szépirodalmi szövegekkel, dokumentumokkal, fényképekkel kiegészített levelezéskötet a szűk szakmai berkeken kívül és azon túl, az irodalomszerető olvasók szélesebb köreinek érdeklődésére is számot tarthat.
[1] Nemes Nagy Ágnes levelesládája. Válogatott levelezésnek kis gyűjteménye (szerk.Lengyel BalázsKerek Vera, Magyar Írószövetség, Belvárosi Kiadó, 1995.; Új holdak és régi mesterek. Lengyel Balázs leveleskönyve (szerk. Buda Attila), Enciklopédia Kiadó, 1999.; Fogarassy Miklós: Mészöly Miklós levelesládájából. Holmi, 2004/2.; Volt idő. Mészöly Miklós és Tüskés Tibor levelezése, (s. a. r. Tüskés Tibor), Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, Pécs, 2005,; Séta évgyűrűkkel. Mészöly Miklós és Szederkényi Ervin levelezése (1970–1987), (s. a. r. Nagy Boglárka), Jelenkor Kiadó, Pécs, 2004.
[2] Nemes Nagy Ágnes. (2010). Művészet és valóság az ötvenes években. Papp Zsolt beszélgetése. Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum. http://resolver.pim.hu/dia/Nemes_Nagy_Agnes-Az_elok_mertana-02870 [2022. október 9.]
[3] Mészöly Miklós: Az ezek és az ők szemantikája. In: Uő: Otthon és világ. http://resolver.pim.hu/dia/Meszoly_Miklos-Erintesek-meszoly00439 [2022. október 9.].
[4] https://anchor.fm/margofeszt/episodes/Szorongatott-idill–felolvassznhz-Nemes-Nagy-gnesLengyel-Balzs-s-Polcz-AlaineMszly-Mikls-levelezsbl-e1amjoq/a-a6v4480
Urbanik Tímea, Hernádi Mária képei
